2021. szeptember 4., szombat

A kezdetektől napjainkig - Jelenlegi ára: 550 Ft

Ebben a tanulmányban a Biblia első fejezetei alapján azt gondoljuk át, hogy mit tervezett Isten az ember  életében, mit jelentett a teremtés tökéletessége, amit a bűn miatt elveszítettünk. Teremtőnk szeretetének minden  bizonyítékával elhalmozta a saját képére teremtett embert, akinek szabad és boldog életet szánt. Környezetét úgy alakította,   hogy gyönyörködhessen a természetben, és részt vehessen a teremtményekről való szeretetteljes gondoskodásban.  Megadta az embernek a társas együttlét örömét, a családi élet boldogságát is. Gondoskodott a változatos táplálékról,   a hasznos tevékenységről, és az ember lelki szükségleteiről is.
Mindezt átgondolva is kevés fogalmunk van arról,   hogy mit veszítettünk el a bűn miatt, milyen lehetett az Istennel való közösség, és a tiszta, romlatlan világ békéje.   Azért is szükséges mindezeket föleleveníteni, hogy a megváltás célja világosabbá legyen számunkra: tudatosítsuk,   hogy Krisztus az elveszített istenképűséget akarja bennünk helyreállítani. Az ember csak akkor lehet boldog,   ha visszanyeri Teremtőjével való szeretetkapcsolatát, és megszabadul a bűn uralma alól. Addig az Ige szerint  "az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig. a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk is  fohászkodunk magunkban, várván a fiúságot, a mi testünk megváltását" (Rm 8, 22-23). Ezért csak az ember és a Föld  újjáteremtése által valósulhatnak meg végül Isten eredeti tervei. "De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint,   amelyekben igazság lakozik. " (2Pt 3, 13) 
 
140 x 200 mm, puha kötés 162 oldal
BIK Könyvkiadó, Budapest, 2013

Jelenlegi ára: 550 Ft
Az aukció vége: 2021-09-05 08:46 .

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése